Hogy kirándulj aznaposan: level 1

Az utolsó két hét szokás szerint sűrűre sikeredett, és most nem csak a munkára gondolok.

Zalaval meglátogattuk Einsiedelnt, ahol a kolostor méreteinél fogva lenyűgöző, de ennyi. Nagyonbarokkkkkk templom, nagy kert és ennyi a település. Sokkal érdekesebb volt kirándulni a környéken :)

ez az, amit én túrázós vidéknek hívok :D

Augusztus utolsó hétvégéjén búcsút vettünk a(z)- rajtam kívül szó szoros értelembe vett - utolsó Erasmusos diáktól is. Zala nem maradt sokáig, így 9-kor egyedüli csajként maradtam 7 sráccal ... háááát elég érdekes szókincset sikerült összeszedni, hála a többnyire német társaságnak. Nem hiszem, hogy valaha is szükségem lesz ezekre a szavakra/kifejezésekre, de szegényebb lennék nélkülük. A buli nagyon jó volt: evés, ivás, éjszakai fürdőzés, Wädiben alvás, aztán hajnalban hazamászás, gyors zuhany és indulás vissza, mert Zalaval kirándulunk ... háááát ... a zuhany alatt nagyon jót szórakoztam azon, hogy még nem józanodtam ki ... ezt St. Gallenben már annyira nem élveztem, amikor próbáltam a gyomromat lenyugtatni. Egész nap jó témát szolgáltatatam azzal, hogy milyen vacakul vagyok, de szerencsére a sajtburger rendbe tette a gyomromat, így a nap második fele már problémamentes volt.

Azt azért sajnálom, hogy az apátság könyvtárát nem tudtam teljes egészében élvezni a már emlegetett aznaposság miatt (szerencsére csak a kiírásokat nem tudtam elolvasni, merthogy ahhoz fókuszálni kellett volna) ...
A st. galleni kolostor könyvtára egyébként az UNESCO kulturális örökség része. Páratlan.

Sajnos a kép nem saját, mert fényképezni nem lehetett ...

Ezek után irány a természettudományi múzeum, ahol órákat elsétálgattunk és megnézhettünk egy elég ééééérdekes modern művészeti kiállítást is. Mi ahhoz kicsik voltunk és buták, nem igazán bírtuk értelmezni, értékelni meg pláne nem a kiállított műveket.

Haverkodtam a nagy hangyával a természettudományi előtt :3
Bár akkor is a Maulwurf a kedvenc :D De pssszt!
Ne szóljatok a hangyának! ^^

Sebaj, irány a sörösüveg múzeum. Ezt sajnos hosszas keresés után sem találtuk meg. Hiába volt cím, térkép .. a múzeum nem volt ott, ahol lennie kellett volna. Úgy döntöttünk sétálgatunk még egy kicsit a városban, aztán ha jó idő lesz, akkor megnézzük még Appenzell is, de sajnos amire visszaértünk a belvárosba, leszakadt az ég, így az appenzelli túrázást elvetettük, inkább hazaindultunk. Én bevetődtem az ágyba, este 10 magasságában felébredtem, fél órát léteztem, aztán aludtam tovább reggelig.

Kiránduljunk à la ZHAW

Ugyan már két hete itthon vagyok és egy ideje újra koptatom a Corvinus padjait, de még az utolsó (nagyjából) egy-másfél hónap dokumentálásra vár, amit mindenképpen szeretnék megírni, nem úgy félbe hagyni a blogot, mint két évvel ezelőtt ... tehát jöjjenek az utolsó svájci hetek :D

Az utolsó időszak jobbára munkával telt, de azért akadtak esemény- és élménydús kitérők is. Rengeteg búcsúbulit csaptunk, szépen elfogyott közben a csapat is, amit ismét nagyon vacak volt végignézni, de szerencsére a munka lekötött ... Ez a bejegyzés viszont nem a búcsúbulikról fog szólni, hanem az intézeti kiruccanásokkal.

Mire Evelyn visszajött a szabiról, ahogy ígértem, az eredmények az 'asztalon' voltak, bár az oda vezető út kalandos volt. Áramszünetek, program újratelepítések, új számítógépek, szállítás közben felolvadt alapanyagok ... de csak csigalom, nyugavér, minden kész lesz időre. Kész lett :D

Pedig még egy nap offot is beiktattam (Genfen kívül), ami pedig egy EuropaParkos kiruccanás volt. Felejthetetlen! Természetesen megint utólag voltam okos, hogy a srácoktól kérhettem volna hátizsákot és esőkabátot is ... de ne rohanjunk ennyire előre.

Valahogy mindig olyankor kellett korán kelnem, amikor vendégünk volt ... most sem volt másképp. Egy osztrák coachsurfer srác volt nálunk, este sajna korán elköszöntem, mert reggel kelni kellett és irány Zürich, utána pedig a németországi Rust. Imádkoztam, hogy ne essen, hát ez nem jött össze, amint beléptünk az EuropaParkba, leszakadt az ég ... de erre ott már fel vannak készülve, van nagyon csini, egyen-esőponcsó (Adrian esti csak annyit mondott, hogy akkora, mint egy amcsira való esőkabát xD). Nagyon csini voltam benne, de a célnak megfelelt. Az idő ellenére rengetegen voltak és volt olyan, hogy 40-50 percet kellett sorba állnunk ... azért ez elég szomorú a max 2 perces adrenalinbombáért. Simonával hamar leszakadtunk a társaságtól, és betegre szórakoztuk magunkat. A kedvencünk előtt megbeszéltük, hogy ennyi erővel bikiniben is lehetnénk, akkor sem lennénk kevésbé vizesek ^^

szokás szerint már annyira vállalhatatlan, hogy nem_érdekel :D

Ebéd után viszont kisütött a nap, így folytattuk a szórakozást immáron száradó fázisban. A legviccesebb akkor is az volt, amikor a legújabb (képtelen voltam megjegyezni a  nevüket) hullámvasúton még bőven szakmáztunk, mert ez "elég unalmas", amikor hirtelen zuhanás, meló azonnal felejtős és csak élveztük a kanyarokat :3 Sajnos túl hamar lett vége a napnak és mentünk haza ... Szegény srácokat azonnal élménybeszámolóval támadtam le otthon :D

Kb másfél hétre rá meglátogattuk a Novartist Baselben. Felejthetetlen. Elképesztő. Lenyűgöző.

Kaptunk egy általános bemutatást, megnézhettünk két labort és végigvezettek a területen. A nevesebbnél nevesebb építészek tervezték az épületeket, mindegyiket más, az összesnek van valami specialitása, valami, amiért különleges, amiért érdemes megnézni. Utcák, "helyi" buszközlekedés, saját novartisos biciklik, éttermek, saját fitnesszterem, saját posta, bolt, éttermek! Mint egy kis elzárt település Basel szívében! Természetesen fotókat nem lehetett készíteni ...

A laborok hiper-szuperül felszerelve, minden gépesített, ami csak lehetséges, nyitott irodák, egyszerűen lenyűgöző ...

Mindezek ellenére valahogy mégis annyira visszásnak éreztem az egészet. Értem én, hogy presztízs és kell egy nagy gyógyszergyártó cégnek az ilyen, de a sok csillogás ellenére képtelen lennék egy ilyen helyen dolgozni. És még a fizetés sem tudna eléggé motiválni ... Végig az volt az érzésem, hogy ha ide egyszer bemész, már ki sem engednek ...

Csak-azért-is: Genf

Az egész onnan indult, hogy két éve kaptam egy ígéretet, miszerint megmutatják nekem Genfet. A jelenlegi állás pedig már az volt, hogy amikor előkerült a téma, válasz nem érkezett rá, így berágtam, vettem egy napijegyet és múlt kedden irány Genf. Egyedül.

Egy órával később indultam, mint terveztem, mert itt szakadt az eső, de hát az ország másik végébe megyek ... Kevéssel 10 óra után meg is érkeztem Genfbe, ahol teljesen véletlenül elkeveredtem egy turinformhoz, így lett térképem és néhány plusz ötlet, hogy mit szeretnék megnézni. Gyorsan kitaláltam, merre induljak, hogy ésszerű legyen az útiterv, ne menjek plusz köröket, így is le fogom járni a lábam. Tehát irány az Angol kert, avagy a Jardin d'Anglais. Útközben a hídról még fotóztam a szökőkutat (Jet d'Eau), amiről ugyan már van 2 éves fényképem is, de csináljunk most is :) Egyébként a vizet 140 méter magasra nyomják fel. Szép, de itt minden vízparti településen van szökőkút és szerintem a horgeni szebb :D

Maga az angolkert csalódást okozott ... egyrészt rájöttem, hogy én itt 2 éve már jártam, csak valahogy a virágórát sikerült elkerülnöm, másrészt, épp el volt kordonolva az egész, semmit nem lehetett normálisan lefényképezni, az óránál pedig folyamatosan fényképezkedtek, így olyan képet épp nem sikerült lőni, amin senki sincs.

A virágóra az angolkert bejáratánál egy tök ismeretlen, ki tudja,
milyen nemzetiségű sráccal

Nagyon tetszett ez a kis pavilon a sok kordon
ellenére is. De kb ennyire lehetetlen volt
normális képeket csinálni.

Innen belevetettem magam az óvárosba, ami tényleg nagyon szép, ahogy Európában bárhol itt is templom minden második sarkon. Az első, amivel szembe találkoztam az a Madeline református templom volt. Sajnos zárva találtam, így csak kívülről tudtam lefényképezni, de onnan kimondottan tetszett:)

Belülről sem lehet csúnya a képek alapján (link)

A végén addig keringtem az óvárosban, hogy kiértem belőle és megtaláltam a történelmi múzeumot (ami szintén nem volt nyitva), és a Bastions park, ami tervben volt, de nem gondoltam ilyen "hamar" odamenni. A Bastions volt Genf első botanikus kertje, ahol ma is több különleges fafaj megtekinthető. A kertben ma valamilyen egyetem kapott helyet, egy múzeum, a Genfi könyvtár (vagy valamelyik nagy könyvtár, amit az útikönyv is ajánlgatott, mint látnivalót) és a Reformátorok fala.

A Reformátorok fala, egy szép (!!!) tuja, egy virágzó Koelreuteria,
két valami jól kinéző fa és egy kút.

ő pedig pózolt nekem, csak nem vagyok elég jó fotós *szipp*

Ezek után vissza az óvárosba, mert előbb kitévedtem belőle, mint megnéztem volna a Saint-Pierre katedrálist.

Belülről kép szintén nincs, mert képtelen
voltam minősíthetőt fotózni.

Belülről meglepően sötét, pedig elég nagyok az ablakai, viszont az orgonája szép. Rengeteg múzeum van körülötte, a Reformáció múzeumát, nem tudom, milyen felindulásból meg akartam nézni, de a belépő ára láttán hátat fordítottam és inkább felmentem a katedrális egyik tornyába, hogy teljes panorámát kapjak Genfről. Ez utóbbit nem bántam meg.

A tervek között szerepelt még elugrani Genf külvárosába, Carouge-ba, még a villamossal is szembetalálkoztam, ami oda ment, de úgy gondoltam, a Nemzetek Palotája és a Globe of Science-t keresem meg, utóbbi reggel a turinformos nagy térképen úgysem volt messze és ezek jobban érdekelnek, mint egy újabb város, aranyos épületekkel. Kisétáltam a saját térképem alapján egy eléggé külvárosi részre, de semmi, így visszaindultam, hogy 3 óra magasságában, azért már szerzek ebédet és akkor menjünk a Nemzetek Palotájába.

A tóparton ebédelve rájöttem, hogy mennyire szeretem ezt itt, hogy veszel take away kaját és bárhova kiülhetsz vele, tényleg. Senki nem néz rosszallóan, ha az utcán eszel. Ettől mi még otthon elég messze vagyunk ... na, de vissza a sztorihoz. Ebéd után irány a Nemzetek Palotája.

Itt is kb semmi sem történt úgy, ahogy azt kitaláltam. A nemzetek palotája 6-ig látogatható. Kivéve júliusban, amikor 4-ig. És mennyi idő van? 4:15. Fákk. Ennyit erről.

Ezek után jó fél órámba telt, mire legalább a feliratról fényképet tudtam készíteni, mert a sok kicsi koreai fotózkodott és nem volt fél pillanat, amikor ne állt volna valaki a felirat mellett. De megszültem a képet és mivel a Tudománytörténeti múzeumot nem tudtam, hol van (azóta megnéztem és verem a fejem a falba, mert kb 10 percre volt), a Botanikus kert ugyan itt van 5 percre, de már nincs elég időm, mert arra egy egész délután is kevés, így fogtam magam és elindultam vissza. Ha őszinte akarok lenni, arra már lejártam a lábam, egész nap csak enni ültem le és másnap menni kellett dolgozni, így nem is lett volna szerencsés ötlet sokkal tovább maradni, mert több mint 3 óra az út haza ...

A tervem ugyan több ponton borult, például, hogy nem jutottam át Lausanne-ba, de legalább az idő kegyes volt hozzám. Csak egyszer szitált az eső pár percig.

Összességében nagyon jól éreztem magam viszont bánt, hogy nem tudtam megnézni azt a két-három dolgot, ami igazán érdekelt volna és hogy egyedül kellett visszamennem ... igen. Nekem meg lehet mondani bármit, max nem esik jól, de azt rosszul vagy leginkább nem tolerálom, ha NEM válaszolnak.
Legközelebb. Megyek én még vissza Genfbe, csak akkor már nem számolok azzal, hogy lesz idegenvezetőm :) És akkor útba ejtem a Nemzetek Palotáját, a Botkertet (ismét), a Tudománytörténetit, a Globe of Science-t és Carouge-t (akkor is ha utóbbi kicsit öngyilkos megmozdulás :D) Egyébként is ez egy egész napos program. Ismét :D

Visszaszámlálás indul, tehát igyunk!

Avagy mikor telt el 5,5 hónap?! Már nem vagyok itt 2-t. Valahol nagyon sajnálom, valahol pedig nem. Hiányoznak az otthoniak, viszont, ha így le lehetne fagyasztani a dolgokat, akkor maradnék, imádom ezt a két lököttet. De szeptemberben/után hárman három felé megyünk, az Erasmusos banda is szépen lassan hazaszállingózik, ergo semmi sem marad a régi, úgy maradni pedig szörnyű. 2 éve végignéztem, hogy mindenki hazamegy és én maradok utolsó előttinek.

Na, de kevésbé filozofikus vizeken evezve: címszvakban az elmúlt 1,5 hetet egy szóval tudnám leírni: saufen, avagy vedelés. 11-én Adriannal hallgattunk meg egy Tibeti gyógyászatról szóló előadást, aztán meg ökörködtünk, amíg a tibeti fickónak megmutatták a kertet, mi legeltük, ami szembejött és megbeszéltük, hogy délután sütünk. Egyébként is terveztem, de ötletem nem volt. Legyen brownie. Tuti azt hiszik, én csak csokis sütit tudok sütni ...

Adj a nagyra nőtt gyerek kezébe egy oroszlánszáj (löiä-müli) virágot ...

Nekem még volt egy irányított szabadidős ebédem, aztán irány haza. A többiek terveztek grillezést, de elég szar idő volt, gondoltam, elmarad. Szépen komótosan sütögettünk, pihentünk, stb, amikor jött az értesítés, hogy megtartják. Oké, de nincs kedvem egyedül hazajönni. Igen, elmenni van, ott lenni van, egyedül hazajönni, nincs. Az este egyedül mászunk haza enyhén illumináltan dolog sosem tesz jót, ezért elhívtam Adriant is. Naná, de nincs mit vigyünk ... jó, de főzött. Oké, akkor csak sört veszünk odafele és kész. Vacsi után bicajra fel és irány Wädi. Ezért sajnálom, hogy elég szar idő van a nyáron, mert nagyon jó volt az az éjszaka. Tök sok új és érdekes embert ismertem meg. Aztán amikor leszakadt az ég, az egyik srácnál kötöttünk ki és ittunk tovább. Én full vizesen, mert ugye a bicajon, amivel mentem nem volt sárhányó (minek az) és egyébként is úgy esett, mintha dézsából öntötték volna. Valamikor 4 magasságában elindultunk haza, de Adriant nagyon kellett győzködnöm az elején, hogy de én igenis haza akarok tekerni, nem felrakni a bicajokat a vonatra. Igaz, csak neki volt lámpája ... de úgy az érdekes :D Sok emlékezetes pillanata volt az éjszakának, de ami revansot követel az az, amikor közölte - fogalmam sincs minek a kapcsán -, hogy neki "van egy babysittelendő Erasmusosa". És igen, itt vált teljesen bizonyossá, hogy múltkor leellenőrzött, egyben vagyok/unk-e...
Alkoholizálás után valahogy sosem tudok aludni, a pulzusom az egekben és kb 2 óra után úgy ébredek, hogy "juhé, reggel van!" a szokásos, "ne már, megint reggel?!"-lel ellentétben. Szóval erősen próbálkoztam az alvással 5-től, de dél körül feladtam, amikor már a srácok is mozgolódtak. A csík szemem láttán Kilian megkérdezte, mit ittam az éjszaka, amire a másik jómadár csak annyit válaszolt helyettem, hogy "mindent, ami volt" xD Jót szórakoztak rajtam, én meg hagytam, mert szinte semmit nem aludtam 7 óra alatt, de legalább kaptam Kater Essen-t ... amire nem tudom, hogy van-e magyar kifejezésünk. Gyakorlatilag másnaposságra való kaja. Azért közöltem, hogy nincs bajom, csak nem aludtam.

Erre kontra hétfőn Angela szülinapja. Gondoltam nagy naivan, hogy időben itthon vagyok. Aha, lekéstem az utolsó vonatot és hétfőn (mint már jól megtanultam), nincs éjszakai. Következő 3/4-ed 4-kor. Oké, akkor fél kettőig beszélgettünk, aztán Angelanál aludtam kb 1-1,5 órát, irány a vonatra, haza, aztán zuhany, itt is megpróbálni kb ennyit, aztán labor ... Nem voltam mosott szar. Ki? Én? És rákontráztam, mert ki az a hülye, aki gondolkodás nélkül igent mond egy saját költséges zürichi kiruccanásra munkaügyben, amikor már 2 órán belül otthon lehetne és aludhatna? Na ki? Talált. Így a fél 2-kor otthon vagyok és alszom tervet felváltotta a 3-ra menjünk a botkertbe növényekért...
De jó volt visszamenni oda :3 és nagyon aranyos volt mindenki. Beszélgettünk, erre az egyik bácsi megint megkérdezte, hogy Németországból jöttem-e ... én meg közöltem, hogy nem. Erre csak nagy meglepődötten visszakérdezett, hogy 'és beszél németül?'. Nem, egész eddig nem németül beszéltem vele...

Botkert. Mert én így érzem otthon magam: a zöldben, és nem egy
betondzsungelben. És ez egy kimondottan szép hely.

A hét további része azzal telt, hogy sztrájkoltam. Kicsit felcseszte az agyam a konzulensem. Nem az a baj, ha dolgozni kell, de hogy 2 hónap alatt ennyit lehetetlenség megcsinálni és fele tök értelmetlen. Nemcsak szerintem, de még ez sem lenne baj. Viszont hogy a megbeszélt időpontra sokszor 2-3-4 órás késéssel jön ... én meg malmozom, mert nem, nem lenne jobb dolgom. Így az utóbbi időben úgy vagyok vele, hogy megcsinálok, amit tudok, maaaajd megyek, aztán csá.

Pénteken pedig spanyol vacsi Angelanál. Na ott megint összeittunk mindent, de a gyomromnak a bor nem tetszett és mielőtt túl sokat kellett volna magyarázkodni, miért nem iszom tovább, eljöttem haza az utolsó éjszakai vonattal...már itthon tudatosult, hogy egy órával később már nappali vonattal jöhettem volna. Sebaj, így is valamikor 5 magasságában kerültem ágyba ... aztán szombaton másnapos strandolás és este grill ... na innen már viszonylag korán, az utolsó vonattal hazajöttem, mert kellett az alvás ... öreg vagyok én már ennyi éjszakázáshoz, sok kedvem úgysem volt újra Nachtzuschlag-ot fizetni.

"Két labda van a pályán, de ez jelenleg nem zavaró" ...

És akkor az összezavarás kedvéért jöjjön a hétfő után a vasárnap :D

Előre leszögezem, rohadt szarul érzem magam (magunkat Hédivel), mert a nap folyamán mindent a srácok álltak és semmit nem engedtek kifizetni. Ez még otthon is kellemetlen, itt meg főleg, szóval nyitnék egy olyan kérdéssel, hogy szerintetek, mit lehet adni búcsúajándéknak nekik? Egyébként is rengeteget segítettek, és ez már csak a színes cukor volt a habon ... a torta már nem is látszik. Tehát megnyitnám az ötletbazárt. Kommentben ott lent, fészbukon, twitteren, mail-ben, kinek hol tetszik :)

De ugorjunk vissza ... hajnali 2 után ismét sikerült nem egészen 6 órát aludni. Mint kiderült Adriannak még annyit sem, mert már világos volt, amikor hazaért...hosszú nap elé nézünk. Na de irány Luzern. A városnézés. Mondom városnézés! Avagy mi arra készültünk. Szandál, short, válltáska. Hédinek meg valami papírtalpú vászoncipő, de a többi hasonló. Hamar kiderült, ez nem lesz ennyire egyszerű ... Mindegy, először szerezzünk kaját, aztán hajójegyet (jó, a kaját mi álltuk), aztán a hajó indulásáig napozzunk és együnk. 2 gipfelit (valami croassant féle) megettünk, meg pár kocka csokit, de azokat a fejeket látni kellett volna, amikor beleharaptam Hédi gipfelijébe, majd ő az enyémbe és ezek után betolt egy kocka csokit a számba. Adrian otthon már látta, hogy tudok nagyon hülye is lenni, a másik két jómadár még nem ... a nap folyamán rendesen megleptem/tük őket. (ja igen .. +1 jómadár, aki ugyan nem velünk lakik, de elég sokat látom: Samuel. Szintén imádom a srácot, teljesennemnormálisegyiksem <3)

Elindultunk a hajóval és ezek a nagyon idióták kitalálták, hogy márpedig ők első osztályon akarnak utazni, szóval kiegészítő jegy és irány fel. És ha ez nem lett volna elég, álljunk neki borozni. Persze saját bort. Otthon ezért simán lezavartak volna a hajóról, hogy elő a kis üveget, a pici műanyag poharakat és igyunk. Készült jó néhány szép kép a Pilatusról, amíg Luzernből Stansstadt-ba értünk.

Képek a hajóról :)

A hajóúton azért kicsit csalódottak voltunk, hogy mentünk Luzernt nézni és igazából nagyon nem a várost fogjuk látni, de utólag kiderült, hogy sokkal jobban jártunk. Az első csalódottságot félretéve, jogos. Luzernbe otthonról is bármikor visszamehetünk, de ahova a srácok vittek, valószínűleg, sosem mennék egyedül. Sokkal jobban jártunk :)

Na, de amíg várjuk a buszt, pancsoljunk egyet. A tó vize jóval hűvösebb, mint a Zürisee-é, de gyönyörű és már elmondhatjuk, hogy ott is strandoltunk :D De irány és tévedjünk el Adrian módjára gps-szel. Én jól szórakozom ilyenkor rajtuk, bár én meg erdőben nem tudok tájékozódni, ami nekik megy ... a lényeg, hogy elértük a buszt és irány fel Bürgenstock fölé ... ahonnan jött a jó rész ... irány felfelé.

Ezért a kilátásért azért megérte :D Bal alul pedig talán látszik,
milyen magasan voltunk (félúton)...itt szórakoztunk a cseresznyemagokkal

Hát az én szandálomat nem erre találták ki, bár megoldottam, tavaly nyáron is felmentem az Írott kőhöz strandpapucsban ^^ Hédi közben akupunktúrás kezelést kapott a kavicsoktól, majd egyszercsak jött Adrian és Samuel az igen jó ötletével, mintpedig a cseresznyemag-köpő versennyel. Ha már nyújtották felénk is a cseresznyét, két magyar csaj nem mond nemet. Szépen nézhettünk ki, bár mi inkább próbáltunk versenyben maradni röhögés közben...mert ugye a srácok véresen komolyan vették a versenyt xD De szerencsésen felértünk a Hammetschwand Liftig.

Egyszerűen imádom őket <3

A lift cirka 152,8 méter magasságával Európa legmagasabb szabadtéri liftje és ezt a távot kevesebb, mint egy perc alatt teszi meg. Amit még érdekes tudni a liftről, hogy 1879 óta üzemel és szállít kirándulókat 1132 méter magasból 1285-be. A kilátás innen is gyönyörű, de Svájc nekem akkor is a szívem csücske marad. Hédi szerelme az Alpok, és én sem mondhatok erről mást. A szívem egyik fele itt marad, amikor hazamegyek. Ha már pasikon nem veszünk össze, az Alpok jó vitatéma lesz :D Egy jó kis panache-sal leöblítettük az út porát, fotózkodtunk és uccu vissza, nézzük meg Luzernt is (nemcsak távolról...a tó túloldaláról)

A csoportkép, ahol megint csak én vagyok vállalhatatlan

Lefelé az erdőn keresztül vicces volt, nézni a 3 nagyra nőtt kisgyereket ... és ők akarnak "anyáskodni" felettem ... :D
A buszon és Luzernig a vonaton rendesen elálmosodtunk és meg kellett állapítanunk, hogy mi aznap addig nem sok mindent ettünk. A srácok folyamatosan ettek valamit, de mi Hédivel csak cipeltük a kenyeret és a többit. Meleg volt, kellett a francnak a kaja ...
Végignéztük Luzern látnivalóit és igazából ott jöttünk rá, hogy ezért vittek el minket kirándulni, mert kb 3-4 dolgot néztünk meg, mert sokkal több látnivalója nincs a városnak.

Svájc továbbra is kicsi és ez még mindig nem tudatosult bennem. Persze, el lehet sétálgatni, de a városok kb ugyanabban a stílusban épültek, az utcák szépek ... de ennyi. Visszafelé a vasútra ismét érdekesen néztek, miközben töltöttem az üvegemet vízzel egy kútból, elkezdtük egymást locsolni vízzel ... mintha ők nem ugyanazt csinálták volna fél perccel előttünk. Mindegy is, egy azonban biztos: rendesen megleptem Kiliant és Samuelt xD
Ha már egész nap cipeltem ... (vagyis a felében, a másikban Samuellel cipeltettem) a 2 !!!! decis Hubertust, még búcsúzásként gondoltam megisszuk. Hédi 5 felé szétöntötte ... a felét sem!, de már ott hisztiztek, hogy milyen sok és erős -.- Mindegy, megitták. A reakciók viszont viccesek voltak. Főleg, hogy azon hazáig szórakoztunk, hogy otthon egy vasúton előszedni a kis decis poharakat és felesezni ... maradjunk annyiban, hogy mindenki tudja, otthon ez nagyon nem oké ... ezek után mind a 3-an elmondták legalább 2x, hogy melyik vágányról megy a vonatunk és mikor. És megkérdezték, hogy hazatalálunk-e ... nem. Sosem jártam még Svájcban. Ahol minden ki van írva. Ahol pontosak a vonatok. Ahol beszélek 2 olyan nyelvet is, amit bárki megért xD
Szereztünk képeslapokat és kiültünk vacsorázni, ha már egész nap cipeltük a kaját, legalább Horgenbe ne hozzuk haza, aztán nyomás a vonatra.
Itthon még a Villa Seerose-nál lábat lógattunk a tóba és hazaindultunk. Eredeti terv szerint még vissza akartunk menni úszni, de hazaérve nem volt energiánk hozzá, így kidőltünk és beszélgettünk egy darabig fetrengve, később pedig az erkélyen. Hülye ötleteknek nem voltunk híján, de azt hiszem jobban döntöttünk hogy semmi hülyeséget nem csináltam/tunk és viszonylag korán eltettük magunkat másnapra ... alakulhatott volna nagyon furán is az este xD

ui: Hédi bejegyzése

Rúgjuk fel a terveket! Beköszöntött a monszun

És a várva várt élménybeszámoló Hédi látogatásáról. Pénteken délelőtt még befutottam a laborba, összedobni a modellező programmal a kockámat, ami ugyan nem lett olyan szép, mint vártam, de legalább már el lehet vele indulni, aztán haza, a magyar boltba, ahol szívem szerint felvásároltam volna mindent, nemcsak a meggyet, a túró rudikat és a Hubertust hoztam volna el :D De lehet, hogy a libazsírral, töpörtyűvel és egyéb finomságokkal kiakasztottam volna a srácokat ^^

Az eredeti terv az volt, hogy elütöm az időt Zürichben, azt a röpke 4 órát, amíg Hédi busza beér (úgy hogy már semmi sincs nyitva), de az elmúlt hetes nem alvások éreztették a hatást, hazaugrottam pihenni, aztán vissza Zürichbe majd Hédivel újra haza. A vihar előtt még pont hazatekertünk és megállapítottuk, hogy be kellene hozni a matracot az erkélyről, hogy ne ázzon szét. Ez egy 2x2 méteres matraccal kettőnknek legalább 20 percébe telt, mert közben hülyére röhögtük magunkat, de sajnos Adriannak nem volt bekamerázva a szobája, hogy legyen róla felvételünk (igen, utólag megkérdeztem tőle ^^). Aztán nézzünk meccset, mert ugye, a svájciak ugyan kiestek, de a német-franciát MEG.KELL.NÉZNI. Amíg azt vadásztuk, néztük, hogy Brazília és Kolumbia hogy rugdossa egymást a labda helyett. A német-francián pedig jót szórakoztunk Gundin és megbeszéltünk, hogy egy élmény az ő közvetítésével meccset nézni. A hétvége jelmondata  lett az ő szájából elhangzott mondat: "Két labda van a pályán, de ez jelenleg nem zavaró".

Szombat:

A reggel nagyon korán jött, de komótosan elkészültünk, és nekivágtunk Horgennek, aztán irány Wädenswil. Útközben betértünk az aui kastélyba, ahol egy elég érdekes kiállítást nézhettünk meg.

Trollkodik a két nagyra nőtt gyerek.
A másik értelmes (mosógépes szelfi) szokás szerint facebookon.

Valami spinét is találtunk a kastélykertben, akiről
megállapítottuk, hogy nagyon hasonlít Abigélre.

Körbejártunk, és a két kertész naná, hogy megint szőlőt talált ^^ Wädenswilig már nem jutottunk el, mert az egyik Erasmusos srác búcsúbulit tartott és még vásárolnunk kellett előtte, stb, így hazatekertünk, hogy majd visszamegyünk és a buli előtt megmutatom a sulit. Ez eddig működött, viszont mivel a bicajom elég lapos volt, és az egyik jómadaram azt mondta annó, hogy itt a ház előtti benzinkúton pumpálta fel, megpróbáltuk. Az eredmény az lett, hogy mivel nem autógumi szelep van rajta, kevesebb levegő volt a végén benne, mint előtte. Így esélytelen volt elmenni bicajjal, maradt a vonat. Megmutattam a két campust, egy kicsit a várost, aztán irány a találkozó helyre kb 3 órás késéssel ... senki nem vette fel a telefont, így megbeszéltük, hogy hazamegyünk, úgyis hullák vagyunk, nem kell nekünk alkohol és éjszakázás. Irány gyalog a frissen beszerzett partylámpánkkal :D 8,5 km 1,5 óra alatt, mert a két hülye, minden szembejövő játszótéren megállt és trollkodott. Csúszdáztunk, libikókáztunk, faházakban mászkáltunk ...

Már mielőtt elindultunk kitaláltuk, hogy hazafele fürdünk egyet, hazajöttünk, átöltöztünk és éjfélkor elmentünk úszni, mert miért ne. Meleg van :D Útközben Adrian is hívott, amit azóta nem tudok hova tenni, hogy az mi volt o.O Kicsit olyan érzésem volt, hogy leellenőrizte, egyben vagyunk-e ... Ha nem velük megyek bulizni, elveszem?! Mindegy. Cukik <3

Úszás után pedig hajnali 2-ig traccsparti az erkélyen :D

Vasárnap:

Na ez, az, ami külön bejegyzést érdemel, úgyhogy most átugrom és a hamarosan visszatérünk rá :D

Hétfő:

Hiába aludtunk többet, mint eddig bármikor, a reggel sokkal nehezebben indult. Fetrengtünk az ágyban, és hálát adtunk az égnek, hogy tegnap este nem felejtettünk semmit/senkit ott, ahol nem kellett volna.

Na, de uccu, szedjük a nyakunkba Zürichet. ETH, Zürichi egyetem, aztán hajókázás a hattyúkkal egy szinten, opera, Grossmünster, Lindenhof, kerestük a római vízelvezetőt is, de oda nem találtam vissza. Aztán Sprüngli, ahol nagy kísértés volt, hogy felvásároljuk a fél boltot, ittunk egy panache-t a Jules Verne panoráma bárban, aztán nyakunkba vettük a régi városrészt és Hédinek hála 2 felsővel és egy kardigánnal vagyok gazdagabb :D

Az Urániánál sajnos elkerültük egymást ... erről a moziról
lemaradtunk
De a fontos információt senki se felejtse!:
"Nincs cápa a Limmat-ban!!!"

Úgy gondolom, én eleget írtam már Zürichről, Hédi bejegyzése biztos érdekesebb :) (linkek: Horgen és Wädi, Zürich).
A búcsú hosszúra sikeredett, mert benéztük a busz indulását így bőven maradt időnk, gondoltuk kiülünk a Sihl partjára fagyizni. Ez nagyon gyorsan elvetettük, amikor leszakadt az ég, így kénytelenek voltunk a buszmegállóban csövezni és az egyik buszsofőrrel beszélgetni, aki villogtatta a magyar tudását. Vicces volt. Sajnos túl hamar telt el ez a 3 nap, de remélem Hédi is ugyanígy élvezte a szabit, mint én, és talán nem akasztottuk ki a jómadaraimat a kelleténél jobban :3

Kongresszus és egy berni kiruccanás

A hosszú hétvége után ezerrel tanultam a szerdai vizsgára, ami végül elmaradt, hosszú sztori ... utána pedig labor, mert el kell készülni a kongresszusra a kísérletekkel. Így a szombatot is a laborban töltöttem, illetve a hétfőt, keddet reggel 9-től 8-ig. Szerdán örültem neki, hogy alhatok, végre. Délután pedig uccu üzemlátogatásra Roggwil-be a Bioforce AG-hez.

Jobbra fent Alfred Vogel bácsi, alul meg egy szabadon látogatható
bemutatókert és a közepén egy Echinacea épület :3

Kevés üzemlátogatást élveztem úgy, mint ezt, annak ellenére, hogy németül volt, nem az anyanyelvemen. Alfred Vogel bácsi könyvét a mai napig sajnálom és fáj a szívem, hogy ott kellett hagynom, de egyszerűen nem tudom hogy fogok hazacuccolni, és akkor még szerezzek be mellé egy fél-téglát?! Másrészt pedig nem akartam 50 frankot ott hagyni T_T
Na de irány haza. Amíg vártam a buszra, nézzünk körül St. Gallenben, vagy legalábbis a vasút környékén. Egy üzletben hatalmas "sale" feliratok, gondoltam adok neki egy esélyt, hátha találok magamnak pólót. Találtam. Akciósan 50-60-70 frankért. Legalább tudom, hogy lehet kapni olyat is, ami tetszik, de hogy én ennyit nem fizetek érte ...
Hazafelé a vonaton tudatosult, hogy egész nap első osztályon utazhattam volna, de ez már csak akkor tűnt fel, amikor kényelembe helyeztem magam, így maradt a másod osztály.
Még odaúton kinéztem magamnak Rapperswilt, hogy hazafele leszállok és körbekeringek egyet a városban, úgyis emlegették a jómadaraim, hogy van néhány szép kert arrafelé. Ám legyen. Sajnos a tervem félúton meghiúsult, ugyanis olyan fekete viharfelhők jöttek, hogy nagyjából 20 percet tudtam volna a városban tölteni, utána pedig várhattam volna a következő vonatra a zuhogó esőben. Sok értelme nem volt, így fájó szívvel hazajöttem. Szerencsére, ugyanis miután betettem a lábam a lakásba, hamarosan le is szakadt az ég.

És innentől vette kezdetét a kihívás. A hét további részét az alábbi mottóval tudnám illetni:

Nem egészen 5 óra alvás után indulás Winterthurba, mert meló van. A délelőtt elég gyorsan elment, volt mit tenni, utána pedig Simonával körbejártuk a pultokat, ahol az 100 franknyi cuccot nem kaptam, akkor semennyit o.O Ebéd után viszont nehezebb volt a helyzet, mindkettőnkön ütött a fáradtság és épp munka sem volt, így pssszt! de elmentünk Simona kocsijába aludni egy órát, ami akkor és ott életmentő volt. Közben azon szórakoztunk, hogy a két mintadolgozó a konferencia ideje alatt egy kórház parkolójában alszik a kocsiban. A legrosszabb tényleg az, hogy reggel korán és este, mikor már mindennek vége volt, akkor volt munkánk, közben semmi. Nem lett volna baj, ha lett volna folyamatosan mit csinálni -.- Viszont a végén, amikor le kellett vezényelni a kipakolást, elkezdeni felpakolni másnapra a posztereket, már élveztem a dolgot. Aztán este irányított szabadidőként vacsora. 5 fogás, közben műsor. Nagy naivan azt hittem legkésőbb 11-re itthon vagyok. Meg ahogy azt Móricka ... a 3/4-ed 11-es vonatot rohanva értem el, így fél 12 után beestem, még összepakolni, zuhany, stb, bőven éjfél után kerültem ágyba és természetesen másnap ismét menni kellett ...

A másnap sem volt kevésbé álmosító nap, főleg, hogy poszter kiállítás volt, ahol épp túl sok mindent nem lehetett tenni nap közben. Reggel a maradékot felrakni, este leszedni. Közben pedig az előadásokon ültünk. Az egyik szünet alkalmával Samuel elkapott, miközben kerestem a többieket, mert hogy egy poszternél egy fickó kérdezett valamit és mondta neki, hogy azt a kísérletet épp én csináltam, tőlem kérdezzen. Nekem akkor tűnt fel, hogy ott a poszteren a nevem o.o Pedig szerintem még én is raktam ki. Meglepődtem, mondhatom :D

A TLC-k egy része az én munkám :3

Örültem hogy végre "időben" hazaérek, ami nagyjából 6-7 között volt, amikor is Adrian azzal fogadott, hogy a többiek Luzernben nézik a francia-svájc meccset, nincs-e kedvem menni. Nagy dilemma, mert másnap is kelni kell, megyek Simonával Bernbe ... de úgy döntöttem, egyszer élünk, menjünk. Addigra már 4 kávé volt bennem, de indulás előtt megittam az 5.-et is. Aztán nyomás. A thalwili állomáson még időcsapdába is kerültünk, mert a kijelző egyik felén óra 13-at, a másikon 14-et írt ki. Ezen a két hülyegyerek jót szórakozott :D
A vonatúton egy Szöszi hasonmás ült velem szemben ... nekem meg minden bajom volt, hogy ezt senkivel nem tudom megosztani ^^ Útközben azért rájöttünk, hogy a meccs elejéről lemaradtunk, de üsse kavics, a két "focirajongó" még a helyi buszon ül, amikor már a sofőr bácsi ezerrel hallgatja az eseményeket xD
Csúnyán kikaptunk, de szeretek srácokkal focit nézni. Vicces.
Este beszélgettünk még egy kicsit, aztán fél 1-kor irány haza. Nem bántam, hogy nem egyedül kellett jönnöm, mert Adrian jött vissza. Így legalább volt, aki ébren tartott :) Naná, hogy amikor 2-re hazaértünk, már bőven átestem a holtponton, nem voltam álmos. Vagyis azt hittem. Amikor a fáradtság részegségi tüneteket produkál és még annyira sem gondolom át, hogy mit mondok ki hangosan és mit nem ... sikerült közölnöm vele, hogy a másik jómadaram cuki részegen, mert folyamatosan vigyorog és be sem áll a szája :3 Attól tartok, ez visszajutott a fülébe, mert legközelebb, amikor találkoztunk, nem egészen úgy viselkedett, ahogy szokott ^^"
A lényeg, hogy az éjszakai beszélgetésünk után fél 3 után nagyon korán lett 7 óra. De mosás (igen, ez itt időzített tevékenység, egy hónapra előre ki kell találnod, mikor akarsz mosni, utána meg szívás van, ha sikerült rászervezned valamit) és irány Olten, ahonnan pedig Bern. Ezt valahol sajnálom. Sok pénz volt és igazából voltam annyira fáradt, hogy kommunikálni nem igazán ment, főleg, hogy két német is jött és a németem egyébként is siralmas, főleg ha teljesen kimerült vagyok. Kicsit ötödik keréknek éreztem magam, emellett a Bärengraben volt az egyetlen dolog, amit eddig még nem láttam Bernben, ami egy naaagy park a folyóparton, ahova bezártak néhány macit.

Bärengraben Bernben.

Aztán haza és alvás a tikokkal...vagy épp téli álmot, de persze az egész hetes nem alvás után már kidobott az ágy hajnalban -.-

Összességében rájöttem, hogy vannak fura városok. Luzernbe mindig csak hullán megyek, ha Bernben vagyok, valami kavar mindig van a vonatjegyemmel és sokat bukhatnék rajta (eddig szerencsére mindig sikerült megoldani) ... lassan kezdek hozzászokni ^^

Városnézésnek álcázott shopping

Kísérjük el Angela-t Winterthurba az angol nyelvvizsgájára. Mert jobb dolgom úgysincs a hosszú hétvégére.

Uccu neki. Nagyon korán lett reggel, de nagy nehezen összeszedtem magam és irány a vonat. Kávéval felszerelkezve nekivágtunk az útnak. A vonaton szerintem kiakasztottuk a szemben ülő idős párt a GMO-ról folytatott eszmecserénkkel, de who cares? :D

Amíg Angela nyelvvizsgázott, addig én elütöttem azt a 3/4-ed órát a szomszédos parkban olvasással és barátkozással. Egy olyan édes mini barátom lett :3 Épp csak megtanulhatott járni, de jött, kaptam egy marék kavicsot és mindig ott sertepertélt körülöttem <3

Abban a parkban napoztam, amíg várakoztam. A vörös levelű
bodza pedig csak mert szép volt :3
Azért a szabadságszobor befigyelt egy erkélyen ^^

Vizsga után pedig irány a város és shoppingoljunk. Csak boltból be, boltból ki, de se felső, se új nadrág, teljesen csalódott voltam. A régi városrészt egész rendesen felfedeztük, már amennyire az éppen akkor tartott valamiféle afriaki fesztivál engedte. De megtaláltunk néhány nevezetességet is és fő látványosságként tevéket :D

Szokás szerint: templom.

Szegények ott a térkövön egész nap ...

Eléggé lejártuk a lábunkat és mellé borzasztó meleg is volt, így keressünk ebédelő helyet. Hát legyen valami lehetőleg ne extra drága, de finom, így kikötöttünk a Tibits-ben. Épp olcsónak nem mondható, de megérte, mert nagyon finom a kajájuk is.

Csak mindenből egy kicsit és az elmaradhatatlan panache :3

Aztán irány, nézzünk fagyi, vagy bármi hideg után. Találtunk is egy kis mindenes boltot, ahol annyira cuki volt az eladó srác, valahogy atisra emlékeztetett, ő szokott így vigyorogni :3 De azóta sem tudom hova tenni, hogy amikor Angela megkérdezte az érezhetően gyenge németével, hogy mennyibe fáj a fagyi, akkor miért svájciul válaszolt o.O Mindegy, én értettem ... utána órákig el voltam azzal foglalva, mennyit tanultam a srácok mellett ... egész sok mindent megértek. Bizonyos témákban ofkorsz.

A fagyit a közeli parkban ettük meg és tudom, hogy nem új, de továbbra is nagyon nagy ez a felirat a fagyis dobozon:

Megbeszéltük, hogy jó lenne megnézni a rózsakertet, majd megkérdezünk valakit. Ez elmaradt, mert inkább nekivágtunk csak úgy a városnak. A nap során milliószor hallottam, hogy "I follow you", mert Angela az, aki térképpel is képes eltévedni, így én voltam a biztos pont, aki térkép nélkül fedez fel. Szóval útirány: felfelé! Egyrészt mozogjunk (igen, tudom, halottnak a csók), másrészt pedig mert felülről mindig tök szép a kilátás a városokra. És mert találtam egy szimpatikus lépcsőt.

És a kertész szimat hova vezetett? Természetesen a rózsakertbe! Tele különböző fajtákkal, illatosakkal, nagy virágúakkal, pont megfelelő ráhangolódás volt a növénynemesítés vizsgámra, láthattam a fajtákat testközelből.

A napóra nagy kedvencem volt :) Kár, hogy a nyári időszámítás
miatt egy órát késik.

Miután kigyönyörködtük magunkat, vissza a vasútra, aztán haza.

A hosszú hétvége további része azzal telt, hogy kora délután kiköltöztem a tópartra tanulás közben napozni több-kevesebb sikerrel. Előbbivel haladtam, utóbbi pedig csak a szokásos: visszaverem a napsugarakat xD Maradok arisztokratikusan fehér :D

bíííp-bíííp-bíííp

Csak hogy mindenkit megnyugtassak, aki az elmúlt 3 hétben nem kapott életjelt: ÉLEK.

Sűrű 3 héten vagyok túl. A részletes beszámolók remélhetőleg hamarosan érkeznek (amint lesz kedvem/időm/energiám) képeket szerkeszteni a már majdnem teljesen kész bejegyzésekhez), addig viszont néhány aktuális dolog, amit mindenképpen ide szeretnék dokumentálni, bár ezt inkább magamnak.

Tehát, a már említett doktori képzésre beadtam a jelentkezést, az a része végleges, vissza út nincs. Viszont továbbra sem tudom, mi lenne a legmegfelelőbb. Otthon maradni, visszajönni, máshova menni, dolgozni, doktorálni ... ezeknek melyik kombinációja lenne a legjobb. Az érveim megvannak, mindegyik mellett, viszont akivel szeretném megbeszélni, épp el van tűnve (szép magyarosan) ... vagy épp én?! Részletkérdés.

És hogy mégis hogy jön ide mindez? Úgy, hogy ma ment haza Hédi és kicsit mellbe vágott,  mennyire is tud hiányozni egy "fizikailag magyar" (a kifejezés értelmezését lásd soook bejegyzéssel előbb) és hogy ez a gondolat nem is rossz ötlet:

Ez leszámítva a labor vitte el minden időmet és a svájci meccsek :D Avagy nekiálltam focit nézni (jobban mondva, sokszor inkább csak hallgatni), akár egyedül is, mert HAJRÁ SVÁJC!!! Sajna ez nem tartott sokáig, de már van I love SWITZERLAND pólóm, mert az kellett :3

Tehát a kitérő után, igyekszem pótolni mindent és megírni a hétvégét is, amint tudom :) Addig is: Két labda van a pályán, de ez jelenleg nem zavaró! :D

Freising és a két kertész :D

Túl a 2000 katton ... most jöjjön Freising.
(ami kimaradt az előző bejegyzésből: este Hédi első dolga volt, hogy megkínált csokival ... GM csokival :D Naná, hogy érdekelt! Kimutatható mennyiségben volt benne GM szója (? vagy mogyoró, ez már nem rémlik). És finom volt! Ja és még élünk :P)

A mai napig nem jöttem rá, hogy az alkohol vagy az előző éjszakai nem alvás miatt gondolta úgy a szervezetem/tünk, hogy elég neki/k a 4,5-5 óra. De furcsamód határozottan éberen ébredtem (aki ismer, tudja, hogy nálam a felkelés az nem tartozik az egyszerű műveletek közé). Szépen komótosan összeszedtük magunkat, kitaláltuk a nap mikéntjét és indulás sört venni, hogy legyen egy kis szuvenír a srácoknak. Egy bajom volt: a bőség zavara. Nem vagyok egy sörszakértő, és akkor még ennyi fajta, márka, radler, búza, barna, barna búza, sima ... Bíztam Hédiben és olyat vettem, amit ő ajánlott ^^

Ezek után nagy lelkesen elindultunk feladni a képeslapokat ... hát útközben megállapítottuk, hogy a posta délig van nyitva, nem egyig, mi meg 5 perccel zárás előtt elég messze vagyunk, hagyjuk a francba a postát. Megnéztük a várost, egy naaaaaaagyonbarokkkk templomot. Amire felhúzták, sokkal jobban tetszett. Ennyi arany és rózsaszín márvány és arany és rózsaszín és arany *blöe* De legalább kívülről viszonylag letisztult volt, arról van képen (alul középen) :D és a mögötte lévő gyümölcsösről is. Szerintem már mindenkinek a könyökén jön ki, de: kertészek vagyunk :D

Gondolom, valamikor kolostorkert lehetett, hangulatos, az biztos

Aztán irány Hédi egyeteme Freisingben. A medvét nem hagyhattam ki, ha már a medvék világában voltam (és mivel Bernben nem medvéztem)...

És a "szelfinken" kívül készült azért értelmes kép is, amin nem röhögtük ugyan hülyére magunkat, de legalább vállalható :D (a szelfihez csak annyit, hogy a medve nagyon magas volt, a mi kezünk pedig túl rövid ... még kettőnké is :D) És én ezt a szót (szelfi) leírtam -.- *elszégyelli magát és elvonul a sarokba*

A rászögelt pici medvékre felhívnám a figyelmet ...
egy kicsit morbid :D

Az egyetem kertje (?) kimondottan szép, kicsit nekem túl szögletes. Az arbornak otthon megvan a maga káoszos bája... most elég jó idő volt ahhoz, hogy egy másik kertet is megnézzünk, ahol ... hát mondanom sem kell, mi voltunk a fő attrakció, ahogy épp térdelve szagolgatjuk a 15 centis virágokat, melyiknek van olyan erős illata ... amint mászok be a rózsabokrok alá, hogy lefényképezzem a táblákat ... ezekről azért kellett volna fénykép xD Helyette viszont van arról a gyönyörű, hatalmas Fagus sylvatica 'Swat Magret'-ről készült kép.

Valami csodálatos ezzel a levélszínnel a bükkfa :3

A törzse sem semmi *.*

A középső kék pedig speckó, kék virágú mák. Nagyon csini :3

A kerti séta és a nadrágom tönkretétele után irány ebédelni. Laca annyit mondogatott egy helyet, hogy úgy gondoltuk, megnézzük. Zárva volt, így én is megnézhettem Eszti után, a nem-emlékszem-a-nevére családi éttermet, ami kimondottan hangulatos volt, az ebéd pedig rohadt nagy adag és laktató ...

Olyasmi mint a nokedli sajtos cumóval és valami pirított izével.

Megenni nem tudtam, így is teljesen betegek voltunk, amikor el kellett indulni, mert el kellett érni a vonatot München felé. Sajnos túl hamar eljött az a pillanat, amikor haza kellett jönnöm, de még egy kávét letoltunk a buszpályaudvaron, mert anélkül nem bírtam volna hazáig. Ennek a kávénak viszont az volt az ára, hogy 2 percünk sem volt elérni a buszt. Sikerült és száguldottam haza.

Fura érzés, de amint átléptük a svájci határt, végre újra otthon éreztem magam, kezd a második otthonná válni. Fél 12-re már itthon is voltam, picit még agonizáltam és szocializálódtam aztán kidőltem aludni, mert másnap újra tanulás ... 

Összességében nagyon élveztem, bár azt sajnálom, hogy csak ilyen rövid időt sikerült Bajorországban tölteni, de nem utoljára jártam ott :)

München és a koncert Hédivel :3

És láss csodát, nem ugyanazon az útvonalon, de gond nélkül visszataláltam a HB-ra. Térkép és segítség nélkül. Aztán összeszedtem Hédit. Vagy ő engem. Nézőpont kérdése. Miközben telefonáltunk egy csaj a kezembe nyomott valami hideg jégkrém-szerű izét, azzal fagyasztottuk le az agyunkat gyorsan a találkozás örömére ^^

Irány az egyetem, ebédelni. Odafelé útba ejtettük a Königsplatz-ot, ahol látni kellett volna, amint Hédi az útikönyvből magyarázza mi-micsoda ^^

- Na, itt vagyunk. Látod?
- Aha. Amúgy tudtad, hogy ez a könyv
létezik magyar nyelven is?
- Igen, de mire feltűnt, arra már megvettem
a németet.

Egyébként engem a Königsplatz kicsit a Hősök terére emlékeztetett ... kicsit máshogy zöldbe burkolózva. Nincs igazam?

Ha szembe állunk, a felsővel, akkor a bal alsó van balra,
a jobb, jobbra. És szintén múzeumok. (Mint otthon a
Szépművészeti ... meg 'A Másik')

Visszatérve az ebédre, nem akarok gonosz lenni, de az otthoni menzakaja is jobban néz ki, mint amit itt próbálnak eladni ... viszont az Apfelstrudel egész tűrhetően mutatott és finom is volt.
Ebéd után pedig uccu München. Templom 1, park, szép épületek, piac, megint-egy-mária-szobor, templom 2, kaja, sör, koncert ...
Avagy, mennyi marad meg nekem a turistáskodásból (azért valahol elkeserítő ^^, tényleg lesnem kell, hol jártunk, mert nem maradtak meg a nevek). Na de kicsit részletesebben.
Amíg vártuk a buszt, hogy elvigyen Templom 1-es megállónkig, el voltam foglalva az egyetem egyik bejáratának a fényképezgetésével, mert sehogy sem akart beleférni a képbe. Svájci létezésem során eléggé szerelmese lettem az épületeken lévő óráknak és ez is egy kimondottan szép példány.

Ezek után le KELLETT fényképeznem Ludwig-ot is, amit ugye ők w-vel írnak nem v ... bocsánat, fauval :D
Aztán Odeonsplatz és a nevezetességei, majd Hofgarten, ami egy nagyon kis szép reneszánsz kert, a közepén egy zenekupolával (vagy hogy hívják). Kimondottan szép építmény és ahogy egy fickó csellózott benne ... el bírtam volna hallgatni nagyon sokáig.

A kagylókkal kirakott falra azért felhívnám a figyelmet.

A Templom 1 (kicsit jobban behatárolva: Theatinerkirche) kimondottan tetszett. Barokk templom létére nem zavaró a sok csicsa, mert minden fehér. Tele van virágmintával és liánokkal, kertész szívet gyönyörködtető (mondja a nagy templomba járó :D).

Ezek után sétáltunk a következő helyszínre, mikor is Hédi berángatott egy bevásárló központba. Őszintén halvány lila dunsztom nem volt, miért megyünk, mert azt közölte, hogy nem vásárolni. Ami ott fogadott, azt a képeim nem adják vissza. A tetőről lógtak le az Epipremnumok, amiket láncokon futtattak fel és le. Természetes, automata csepegtető öntözőrendszerrel. Avagy a jó kertészt mi nyűgözi le egy bevásárlóközpontban? Naná, hogy a növények ...

Hédinél netes képen jobban látszik, de ez saját

Sokszor mondtam már, az mindenre válasz, hogy kertészként végeztem/tünk :D
Aztán séta közben sok szép épület jött szembe, megnéztünk egy piacot, ahol valami müncheni specialitást is kipróbáltunk. Tipikusan az a kaja, ami nem szép, de rohadt finom :D Közben végig képeslapot vadásztunk, amit végül a piacon vettünk is. A srácoknál nagy sikere volt, már azokért a vigyorokért megérte. Rég láttam őket ennyire körbevigyorogni a fejüket :D
Végül a Marianplazt, tömeg, emberiszony és a probléma, amivel nem számoltam: az épület még véletlenül sem fér bele egy fényképbe...én tényleg mindent megtettem ...

Aztán még egy templom. Igaz az a tömör fekete márvány cucc nagyon komoly volt, de kép nincs, mert úgy döntöttem, Hédi már elégszer lefényképezte, majd átküldi nekem is a képeket ... amiket azóta sem láttam :P De helyette trollkodtam egy harcsával. Az eredeti ötlet az volt, hogy a fejemet teszem a szájába, de annyira röhögtünk, hogy az nem sikerült megvalósítani.

Ez sem sokkal értelmesebb :D

Még a koncert előtt volt szerencsém a bajor kolbászokhoz, hot dog formában. A tömöm a fejem képek tényleg vállalhatatlanok lettek, így csak ez kerül megosztásra :)

Aztán irány sört szerezni, mert anélkül nem müncheni nap az a müncheni nap. Kevésbé szomjasan nekiálltunk megírni a képeslapokat, aminek ismételt vihogás lett a vége, főleg, amikor németül próbálkoztunk a jómadaraimnak megírni azt a nyavalyás lapot. Nekem tripla volt az öröm: 1. amikor megfogalmazódott bennem, hogy kapnak, 2. miközben írtuk, 3. amikor láttam az arcukat. Na utóbbiért még párszor visszamennék az időben, hogy láthassam.
De idő van, irány a koncert.
Ami nekem személy szerint nagyon tetszett, bár nagyobbra számítottam és amit nagyon megtanultunk: a németek nem tudnak bulizni -.- Már bőven a 3. számnál jártunk, amikor hangulat még majdnemhogy sehol sem volt. Tuti ősszel csak azért volt akkora parti a koncerten, mert a terem fele magyar volt :D Az énekest is haza akartam vinni, mert olyan szépen mosolygott, de nem kaptam rá engedélyt *szipp-szipp*, egye fene, majd legközelebb őt viszem szuvenírként. muhaha
Hazafelé, míg vártuk a vonatot, a bácsi biztos azt hitte, hogy full részegek vagyunk, pedig nem, csak fáradtak ... de ez nem volt elég ... hazaérve még várt a hajnali fél 5-ig tartó beszélgetés némi sör és pálinka társaságában. 24 órázás, városnézés, koncert ... és erre még ráküldtük ezt:

Nagyon korán volt másnap reggel fél 10 ...